Vészesen közeleg a keresztény világ legszentebb, leginkább szeretetteljes ünnepe, a Karácsony.
Ezzel együtt egyre-másra jelennek meg híradások különféle karitatív eseményekről: ételosztások, ajándék gyűjtések, hajléktalanokról, ill. az ő ellátásukról szóló hírek.
Örülnöm kellene az ilyen hírek hallatán, de mégis inkább szomorú vagyok, mint elégedett.
Számomra a Karácsony üzenete immár ez: minél inkább erősebb a csillogás, a fények, annál jobban látszanak a nyomorult hajléktalanok árnyai a kapualjakban, élesebb a kontraszt a médiában megjelenő hírek, és a jóval árnyaltabb, sötétebb, mai magyar valóság között.
A szegénység újra támad, és e pillanatban úgy tűnik, hogy a sötét árnyak is erőteljesebbek, mint bármikor eddig.
Egyre kevésbé sikerül eltüntetni a létező valóságunk igazi, mélységes mély nyomorát, amely kétségkívül beteríti szeretett országunk nagy részét, mint egy sötét lepel, amely alól nem szűrődhetnek ki fények.
Hiába minden dicshimnusz, hiába a hazugsághegyek, a „győzelmi jelentések”, hogy megint megelőztük Európát, mert jön a gonosz Tél, és maga alá gyűri ezen sötét árnyak alatt élő szegények ezreit, tízezreit, vagy talán még többünket…
Nem lehet konkrét számokat leírni, nincs is értelme semmi bizonygatásnak ott, ahol a valóság kopogtat az ajtóinkon, és a mi válaszunk erre a még erősebb acélpánt.
A szeretett országunk egyik fele kizárja az utcára a testvéreit.
Van, ki szándékkal, van, ki tudatlanságból, vagy épp nemtörődömségből, hanyagságból, és van, aki „csak” szimpla meggyőződésből.
Azon meggyőződésből, hogy márpedig szegények mindig is voltak, és lesznek is, ez ellen nincs mit tenni.
Mert manapság mindenki így gondolkodik, hogy valakik, vagy valamik ellen kell küzdeni, harcolni!
Pedig a fordítottja az igaz út: harcolni, küzdeni valakikért, egy igazi célért, embertársainkért, azért, hogy jövőre már ne legyenek ott, abban a sötét kapualjban, és ne kelljen diszkréten elfordítani a fejünket pld. egy kisvárosban sétálva, amikor valamelyik korábbi ismerősünket, régi munkatársunkat véljük felfedezni köztük…
Azt gondolhatjuk, hogy így Karácsony tájékán, ha adományozunk száraz élelmiszert egy nagyáruházban, vagy odaadjuk gyermekünk megunt játékait a mindnyájunk nagy, és szeretett, közös Karácsonyfája alá a rászoruló gyermekeknek, akkor megcselekedtük a ránk eső részt, ami a szegényeket illeti.
Igen, lehet, hogy így is van.
De mit tettünk a szegénység mint életforma felszámolásáért? Miért fogadjuk el természetesnek azt, hogy ma, a 21. század elején szeretett hazánkban újra terjed a gyermekszegénység?
Egyáltalán: miféle megfogalmazás ez, hogy gyermekszegénység?
A szülők szegénysége, az normális dolog, azért nem kell felháborodni?
Azt hiszi bárki, hogy lehet egy (vagy több) gyermeken segíteni úgy, hogy azok szüleit otthagyjuk a sötétségben, tudván, hogy semmi sem változott, pedig adományoztunk egy műanyag játékot (kvázi: szemetet) ezen szülők gyermekeinek?
Azt hiszitek, hogy az a gyermek, akinek ajándékot adtatok, ő boldog lesz ettől? Szerintetek ő, a gyermek van annyira buta, és ostoba, mint sokan közületek, hogy ne fogja fel, hogy ha hazamegy a hideg, fűtetlen szobába, ahol az üres, lekozmált fazék, a kihűlt tűzhely, és a testvérei várják, akiknek nem jutott éppen valamilyen játéknak nevezett kacat?
Szerintetek egy gyermeknek elég ennyi? Azt hiszitek, ők is ugyanolyan ostobák, min ti, akik megajándékozzátok őket egy évben egyszer?
Volt már rá példa, hogy egy szokatlanul hideg, februári napon elmentetek egy-egy ilyen családhoz, megnézni, mivel tüzelnek, mit főznek, mit reggeliznek vagy ebédelnek, és mi van a hűtőszekrényben? Mert sok ilyen család van, és be kell vallani: nem csak a cigánytelepeken, hanem bizony a sok elhagyott, külterületi tanyavilágban, a nagy alföldi pusztaságban, a falvak külső(bb) utcáiban, ahol már nincs aszfalt.
Érezted már egy ilyen gyermek acetonos leheletét közelről, és tudod, hogy ez mit jelent?
Sok tanár, és óvónő tudja ezt, ők sokat mesélhetnének a mai Magyarország igazi szegénységéről, annak mélységéről.
Nincs, nem létezik mentség a nyomornak erre a szintjére. Sőt, semmilyen szintű nyomorra nincs mentség, sőt, nincs magyarázat sem!
Mert nincs olyan, hogy bűnös szegénység!
Nincs olyan, hogy ők tehetnek róla, mert szegények!
Nincs olyan, hogy büdösek és tetvesek, mert nem mosakodnak!
Tovább megyek: nincs olyan, hogy azért ilyenek, mert cigányok, és ők tudvalevőleg koszosak, tetvesek, nem főznek háromfogásos vacsorát gyermekeiknek, és a nemreggelizés az náluk egy életforma, amit hallottunk egy neves, agyonfizetettt politikus szájából, aki kereszténynek merészeli nevez(tet)ni magát!
Sok, nagyon sok kis szőke, fehér, netán vörös, szeplős kis magyar emberkék élik meg ugyanezt a sorsot, akik egy rendes, tisztességes országban rendes kis formaruhában járnának iskolába, netán szakkörökre, fakultációra, és a testvéreik közben otthon valamelyik játszótéren „dühöngenek” közben, vagy épp majszolják a délutáni kuglófot a napköziben, mert apu és anyu dolgozik…
És lehetne ezekből a gyermekekből orvos, mérnök, gépész, pék, fizikus, stb…
De így lesznek majd belőlük napszámosok valamelyik uradalmi birtokon, ahol versenyezniük kell majd a napi betevőért is a ki tudja honnan verbuvált idegen népek nyomorultjaival, akik még nálunk is szegényebbek – mert ez a cél ebben a mai, sötét világunkban, ne legyetek vakok, ezt tisztán kell látnotok!
Kellenek a szegények tömegei, a látható nyomor, azért, hogy Te otthon rettegj attól, hogy ilyen sorsra fogsz jutni, és ezért adományozol olyan nagy sietve, hogy ezzel is ki tudd védeni ezt a sorsot, amit láttál, amit mutattak Neked!
Tehát nem Ők, nem a Hatalmasok, a Gazdagok az igazi bűnösök, hanem Ti, akik éppen az adományozásaitokkal legitimáljátok a Hatalmasok, a Gőgösök, a Gazdagok cselekedeteit, elfogadjátok azt, hogy a nyomorultak sorsa a saját, jól megérdemelt sorsuk, és amikor odaajándékoztok néhány csomag száraztésztát, vagy egy pár műanyag, vagy plüss állatkát, akkor ezzel aláírjátok ezeknek a szörnyetegeknek a meghatalmazását, hogy ugyanezeket cselekedjék majd Veled, és gyermekeiddel, ha a sors úgy hozza….
— Újvilág Infó —
/Prédikátor/
